Évszakfüggetlen tündöklés: műfű télen is
A változó klímának köszönhetően egyre nagyobb feladat minden évszakban törődni a kerttel úgy, hogy mindig szép és rendezett hatást keltsen. Természetesen nem segít a helyzeten az sem, hogy egyre kevesebb ideje és türelme van az embernek ahhoz, hogy a kert szépítésével bajlódjon!
Tavasszal nem lehet elég korán kezdeni a tennivalókat, és nincs az-az idő, ami elég lenne a trágyázásra, ásásra, fűmag elvetésére, locsolásra, gyomirtásra és társaikra. Nyáron a hőség miatt gyakran kiég, kiszárad a fű, a kevés csapadék miatt pedig gyakorlatilag nem lehet annyit locsolni, hogy elég legyen. Ősz szinte nincs is, ha mégis akkor a sok esőnek köszönhetően térdig járunk a sárban, és legjobb esetben is maximum a leveleket gereblyézzük össze; azt se nagy lelkesedéssel. Télen pedig ránézni is rossz a kertre: sivár és kopár az egész – és mivel évek óta a hó is ritka vendég kis hazánkban, a legtöbben ki se dugják november és március között az orrukat a kertbe. És akkor még csak az előkertről beszéltünk; ha esetleg szeretnénk gazdálkodni is a kertünkben, arra már végképp nem marad sem idő, sem energia.
De lehetne ez egészen másképpen is! Ha az előkert minden évszakban tökéletesen nézne ki, nem kellene locsolni, sem vágni a füvet, nem lenne sár, és hó nélkül is jó érzés lenne télen is a kertben lenni!
A megoldás egyetlen szó: műfű. Nem igényel törődést tavasszal, öntözést nyáron, vízelvezető képessége miatt nem lesz sár ősszel, télen pedig hó nélkül is kedvet csinál ahhoz, hogy egy forralt bor társaságában odakinn ünnepeljük a szilvesztert!
Jól hangzik, igaz? Képzeld, az év utolsó napját már akár az új kertedben is köszönheted, ha most rendelsz a Holland Pázsitnál műfüvet!
Ráadásul, ha Karácsonyig felkeresel minket, akár 30%-ot is megspórolhatsz a kivitelezésből!
Részletek:
http://www.hollandpazsit.hu/content/karacsony_landing/index.html